Belföld

Jobbik: Véget kell vetni az Orbán-kormány által támogatott kifosztó mechanizmusnak!

Z. Kárpát Dániel a Jobbik alelnöke, mintegy szolidaritást vállalva az üzletben sztrájkoló kereskedelmi alkalmazottakkal, a Gács utcai Tesco előtt tartott sajtótájékoztatót még 12-én, ahol is a magyar munkavállalók elkeserítő helyzetére hívta fel a figyelmet.
Lelakatolt Tesco bevásárlókocsi - 2017. szeptember A Jobbik felszólítja a kormányzatot, hogy tárgyalja újra a stratégiai szerződéseit (Forrás: MTI; Fotó:Czeglédi Zsolt)
Mint mondta, a majd nyolc éve regnáló kormányzat lehetetlen helyzetbe hozta a kereskedelmi dolgozókat azzal, hogy olyan kereskedelmi stratégiai megállapodásokat kötött a multinacionális cégekkel, amelyben elmulasztotta kikötni a bérrendezés kérdéskörét. Pedig lett volna lehetősége arra, hogy az egyébként is nagy kedvezményekben részesített multikat arra kötelezze, hogy a megalázóan alacsony magyar béreket legalább egy kicsit mozdítsa el, ha nem is a nyugati, de legalább a tisztességes bérszínvonal felé.
 
A Jobbik ezért felszólítja a kormányzatot, hogy tárgyalja újra a stratégiai szerződéseit és kösse ki bennük a bérrendezést, annak érdekében, hogy a magyar átlagbérek legalább a régióban található országok növekményi szintjéhez kezdhessenek el növekedni.
 
Z. Kárpát felháborítónak tartja, hogy a kormányzat azt hangoztatja, a Munka Törvénykönyve kellően rugalmas, miközben annak egyes fejezeteit teljesen új alapokra helyezve kellene újraírni. Továbbá meg kellene állítani az Orbán-kormány által támogatott kifosztó mechanizmust, mely az olcsó munkaerővel és a multik aránytalanul magas támogatásával próbálja becsalogatni a tőkét Magyarországra. A párt igényt tart egy olyan kimutatásra a kormányzattól, amiben átláthatóan megjelenik, hogy hogyan, mennyivel és miképp kedvezményeztek a multicégeknek. Az eddigi piaci kimutatások alapján ugyanis elmondható, hogy még a szociálliberális kormányok is kevesebb kedvezményt juttattak számukra, mint az állítólagos szabadságharcot hirdető jelenlegi vezetés.

Az alelnök kiemelte, hogy a Jobbik a magyar kis- és középvállalkozásokkal kötne stratégiai megállapodást és a béruniós kezdeményezés mentén igyekszik elérni, hogy legalább az alapelvek szintjén már most megjelenjen egy olyan cél, mint a bérfelzárkóztatás.


Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Ismét nőtt a légszennyezettség

Ismét nőtt a légszennyezettség



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen