hirdetés
Belföld

Kilép az LMP-ből Hadházy Ákos

Hadházy Ákos kilép az LMP-ből, mandátumát azonban megtartja. A párt volt társelnöke úgy véli, az LMP-ben eddig nem igazán igyekeztek szembenézni a választási vereség által rájuk rótt felelősséggel.
Az LMP tisztújító kongresszusa Székesfehérváron Hadházy Ákos korábbi társelnök az LMP kétnapos tisztújító kongresszusának helyett adó székesfehérvári szállodában 2018. május 26-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
hirdetés

Hadházy Ákos – miután május végén fegyelmi büntetést kapott az ellenzék koordinált együttműködésének szorgalmazásáért – kilép az LMP-ből.

A párt volt társelnöke a 24.hu-nak adott interjújában ezt részben azzal indokolta, hogy a pártban, amelynek tudatában kellene lennie azzal, hogy felelős a választási eredményért, „zavarba ejtően jó” a hangulat annak ellenére, hogy az ellenzék kétharmaddal elveszítette a választást.

Emellett úgy véli, jelenlegi állapotában az LMP nem alkalmas arra, hogy támogassa a korrupció elleni fellépést. Kifogásolta az is, hogy az LMP-ben sokszor érzelmi alapú szembenállás, mintsem racionális vita alakult ki, továbbá megjegyezte, ugyanaz a bizottság, amely az ő büntetését súlyosbításért fellebbezte meg, a Sallai Róbert Benedek kizárásáról szóló döntés esetében enyhítést kért. Hadházy Ákos szerint így hamarosan visszavehetik a verekedésért megbüntetett volt képviselőt a pártba.

Az interjúból kiderült az is, Hadházy megtartja a mandátumát.

„Remélem, hogy legalább azt az egy mandátumot, ami nekem jutott, az én munkámnak köszönhetően kapta meg a párt”

– fogalmazott.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Egy ember meghalt közlekedési balesetben Pápa térségében

Egy ember meghalt közlekedési balesetben Pápa térségében


PÁPA,     BALESET,     KÖZLEKEDÉS

Teherautókat és buszokat ellenőriz a rendőrség a jövő héten

Teherautókat és buszokat ellenőriz a rendőrség a jövő héten


RENDŐRSÉG,     TEHERUATÓ,     BUSZ

hirdetés
A paksi atomerőműhöz riasztották a honvédség Gripenjeit

A paksi atomerőműhöz riasztották a honvédség Gripenjeit


PAKS,     ATOMERŐMŰ,     GRIPEN

Kigyulladt kamion miatt áll a forgalom az M5-ös autópályán

Kigyulladt kamion miatt áll a forgalom az M5-ös autópályán


M5,     AUTÓPÁLYA,     BALESET

hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen