Bulvár

Tóth Vera megmutatta a hasát, és írt néhány motiváló sort is a követőinek

Tóth Vera egy hosszú leírást fűzött a megosztott fotóhoz, amelyben arra bátorítja követőit, hogy lépjenek ki a „gumicukor világból”, és kezdjenek élni. Egyúttal leírta azt is, hogy milyen küzdelmeken ment, illetve megy át.
Tóth Vera Tóth Vera írt néhány motiváló sort is a követőinek (Forrás: Facebook / Tóth Vera)

Tóth Vera az Instagram-oldalán osztott meg egy fotót, és egy hosszú leírásban igyekezett buzdítani a követőit arra, hogy találják meg önmagukat egy olyan világban, ahol nap mint nap művi, a természetességtől távol álló képeket láthatnak.

„Nem kockás, nem szép, puklis is, rücskös is, felesleg is van rajta még bőven, de nekem öröm ez a has. (...) Én most megosztom a tökéletlenségemet, a béna, sittes pizsimben” – fogalmazott az énekesnő.

Úgy fogalmazott, ettől még lehet vonzó, és lehet díva, valamint elárulta, hogy sok munkája van abban, hogy idáig eljutott.

„Az út, amit eddig bejártam, nagyon nehéz volt, ez a has sem így nézett ki, sokkal rosszabbul, sőt katasztrófa volt a szó szoros értelmében. Most is néha annak látom, de próbálok megbarátkozni magammal. Régen az összes védekezőrétegemet a pocakomra pakoltam. Irtó nehéz már nem oda pakolni” – jegyezte meg Tóth Vera.

Elmondása szerint a fogyás voltaképpen az ő esetében rituálé azért a célért, hogy levetkőzze a gátlásait, és hogy „belül, a lelkében tudjon megerősödni”.

 

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés,

„Azt mondják, 'neked csak a műtét volt az egyetlen megoldás, milyen gyenge vagy. Nem tudtál magadtól fogyni?' Igen, nekem az egyetlen megoldás volt, de az életmentéshez kellett. Ami utána következett, keményebb volt, mint a 25 év százharminc kilós élet” – idézte fel az énekesnő.

Hozzátette: nála is napi szintűek a valódi érzelmek és valódi problémák, és őt is bántja, hogy nem lett „gazella alkat”, valamint az, amikor az „Instagram-lányok tökéletes posztjaival” találkozik , de meglátása szerint a valódiság nem ezekből a fotókból derül ki.

„A való(di)ság izgalmasabb, egyedibb. Kívánom, hogy találd meg MAGAD ebben a tökéletes, gumicukor világban, sőt lépj ki belőle. ÉLJ! Azon vagyok én is” – zárta szavait Tóth Vera.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Arnold Schwarzenegger beszédet mondhat Andy Vajna temetésén

Arnold Schwarzenegger beszédet mondhat Andy Vajna temetésén



Szabó Kimmel Tamás kiakadt a mobilozó nézőkre

Szabó Kimmel Tamás kiakadt a mobilozó nézőkre



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen