ÖNKÉNTES MUNKA
Egyre többen önkénteskednek

Egyre többen önkénteskednek

Egymillió ember legalább havonta önkénteskedik, arányuk összességében 32,9 százalékról 45,1 százalékra emelkedett - derül ki az Önkéntesség Magyarországon 2018 című kutatás gyorsjelentéséből.

Lehet, hogy az önkéntesség az egészségnek is jót tesz

Lehet, hogy az önkéntesség az egészségnek is jót tesz

Az önkéntesek általánosságban jobb egészségnek örvendhetnek egy friss kutatás szerint, mint a nem-önkéntesek, emellett jellemzően a (nem önkéntes) munkájukban is sikeresebbek. A Genti Egyetem kutatói több mint 40 ezer európai állampolgár egészségügyi, munkahelyi, illetve az önkéntességgel kapcsolatos adatait vizsgálták, az eredményeket a PLOS One nevű lapban publikálták.

Magyar diákok is önkénteskednek a riói olimpián

Magyar diákok is önkénteskednek a riói olimpián

Tíz magyar, tíz brazil és tíz angol diák önkényeskedik majd az idei, riói olimpián. Az akció célja, hogy a nemzetek közötti barátságot és megértést bátorítsa.

Ötezer gazdátlan állatot mentett meg egy volt üzletember Amerikában

Ötezer gazdátlan állatot mentett meg egy volt üzletember Amerikában

Már ötezer gazdátlan állatot mentett meg az elaltatástól egy volt üzletember úgy, hogy repülőgépével egy kevésbé zsúfolt menhelyre szállította őket.

Arra hívják a kormánytagokat, vállaljanak önkéntes munkát a kórházakban

Arra hívják a kormánytagokat, vállaljanak önkéntes munkát a kórházakban

A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint akár újszerű Nemzeti Konzultációra is alkalmat adhatna, ha eleget tennének a felhívásnak a kormánytagok.

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen