hirdetés
NÉBIH
Veszettségben pusztult el két kecske Magyarországon

Veszettségben pusztult el két kecske Magyarországon

Veszettségben pusztult el egy kecske és gidája a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen a múlt héten. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség. A vírusra a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ismételten felhívja az állattartók figyelmét, hogy legyenek körültekintőek és a betegség gyanúja esetén haladéktalanul értesítsék állatorvosukat.

Fennállása óta közel 10 milliárd forintos adóelkerülést akadályozott meg a Nébih

Fennállása óta közel 10 milliárd forintos adóelkerülést akadályozott meg a Nébih

Létrejötte óta, öt év alatt mintegy 10 milliárd forint áfa- és egyéb adóelkerülést akadályozott meg, laborhálózatában pedig több mint 12 millió vizsgálatot végzett el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal az MTI-vel hétfőn.

Csigatészta-teszt: Komoly élelmiszerbiztonsági kockázat nem, minőségi hibák viszont felmerültek

Csigatészta-teszt: Komoly élelmiszerbiztonsági kockázat nem, minőségi hibák viszont felmerültek

33 száraztésztát ellenőrzött legújabb Szupermenta terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A 4 és 8 tojásos, csiga formájú termékeket biztonsági és minőségi vizsgálatoknak is alávetették a hatóság laboratóriumaiban. Komoly élelmiszerbiztonsági kockázat nem merült fel, minőségi hibák miatt azonban élelmiszer-ellenőrzési bírságot is kiszab a hatóság.

Veszett rókát találtak a Borsod megyei Bekecsen

Veszett rókát találtak a Borsod megyei Bekecsen

Veszettség vírusát mutatta ki egy Bekecsen talált, rendellenesen viselkedő rókában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség, ezért a hatóság ezúton is és ismételten felhívja a figyelmet a megelőzést szolgáló vakcinázás és a vadállatokkal szembeni körültekintő viselkedés fontosságára!

Minőségi hibákat tárt fel a gyorsfagyasztott hasábburgonyák terméktesztje

Minőségi hibákat tárt fel a gyorsfagyasztott hasábburgonyák terméktesztje

A Szupermenta sültkrumpli termékteszt folytatásaként ezúttal 16 gyorsfagyasztott hasábburgonya komplex vizsgálatát végezte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A hatóság laboratóriumaiban a termékeket élelmiszerbiztonsági és minőségi paraméterek alapján egyaránt vizsgálták. Jelölési hiba minden terméknél akadt, három sültburgonya forgalmazójával szemben pedig – minőségi problémák miatt – élelmiszer-ellenőrzési bírságot szab ki a hatóság.

hirdetés
Gyorséttermi sült burgonyákat tesztelt a NÉBIH

Gyorséttermi sült burgonyákat tesztelt a NÉBIH

A közkedvelt sült burgonya készítési körülményeit ellenőrizte négy gyorsétteremlánc egy-egy üzletében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A legfrissebb Szupermenta termékteszten a használt sütőzsiradékot is laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a szakemberek.

DURVA: átcsomagolt penészes sajtot foglalt le a Nébih

DURVA: átcsomagolt penészes sajtot foglalt le a Nébih

Több mint 450 kg jelöletlen, illetve részben penészes tejterméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy kistarcsai kistermelőnél. A vizsgálat során megállapítást nyert továbbá, hogy a kistermelő a nagykereskedésben vásárolt szlovák juhtúrót és vajat kicsomagolta, majd sajátjaként értékesítette.

Kiderült, hogy melyek a „legjobb” virslik

Kiderült, hogy melyek a „legjobb” virslik

A hagyományos ünnepi ételek közül 2016 utolsó Szupermenta terméktesztjén 21 előrecsomagolt sertésvirslit ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A laborvizsgálatokon minden termék megfelelt, bőven akadt viszont jelölési hiba, az érzékszervi vizsgálatokon pedig egy virslinél merült fel kifogás.

Több mint 3 tonna lejárt karácsonyi csokoládét foglalt le a NÉBIH

Több mint 3 tonna lejárt karácsonyi csokoládét foglalt le a NÉBIH

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal EKÁER csoportjának megkeresése alapján tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy törökbálinti raktárban. A hatóság a vizsgálat során több mint 3 tonna édességet és édesipari alapanyagot vont ki a forgalomból.

A madárinfluenza miatt tizenöt ország vezetett be korlátozó intézkedést Magyarországgal szemben

A madárinfluenza miatt tizenöt ország vezetett be korlátozó intézkedést Magyarországgal szemben

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben - ez derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.

Légypeték mazsola helyett - Péküzemet zárt be a NÉBIH

Légypeték mazsola helyett - Péküzemet zárt be a NÉBIH

Egy budapesti pékségben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az üzemben súlyos higiéniai problémákat, rovarokkal szennyezett alapanyagokat és félkész termékeket is találtak az ellenőrök. Az akció során több mint 500 kg, többek között jelöletlen, szennyezett, illetve lejárt élelmiszert vontak ki a forgalomból és a már kiszállított termékek visszahívását is elrendelték a szakemberek. Az üzem működését, a hibák kijavításáig, azonnali hatállyal felfüggesztette a NÉBIH.

Madárinfluenza: minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai körzetben

Madárinfluenza: minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai körzetben

A madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében, mivel Kiskunmajsa közelében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma új állományból is kimutatta a vírust.

Tolna megyei húsboltot zárt be a NÉBIH (Videóval)

Tolna megyei húsboltot zárt be a NÉBIH (Videóval)

Két megyében, négy helyszínen tartottak egy időben ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. Az ellenőrök az akció során az egyik Tolna megyei húsboltban mintegy 1150 kg terméket vontak ki a forgalomból. A lefoglalt élelmiszerek többsége jelöletlen, nem nyomon követhető volt, de a szakemberek találtak engedély nélkül előállatott élelmiszert is. Az egység működését azonnali hatállyal felfüggesztették.

Minden harmadik palacsinta elbukott a NÉBIH tesztjén

Minden harmadik palacsinta elbukott a NÉBIH tesztjén

A Szupermenta projekt legújabb terméktesztjén az interneten rendelt, házhoz szállított készételek kerültek terítékre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 21 „hortobágyi” elnevezésű palacsintát vizsgált kedveltségi és hatósági szempontok mentén. A mikrobiológiai laboratóriumi eredmények hét esetben mutattak ki nem megfelelőséget, de a „fitt”, „light”, „fitness”, „könnyű” jelzők jelölésével is nagyon sok problémája akadt a hatóságnak.

Madárinfluenza egy Békés megyei baromfi állományban

Madárinfluenza egy Békés megyei baromfi állományban

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a NÉBIH egy Békés megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. A vírus elterjedésének megakadályozása érdekében az állatokat állami kártalanítás mellett leölik az állategészségügyi szolgálat szakemberei. A kimutatott szerotípus (H5N8) kapcsán eddig még sosem fordult elő emberi megbetegedés.

Adventi desszertet vontak ki a forgalomból nem jelölt allergén tartalom miatt

Adventi desszertet vontak ki a forgalomból nem jelölt allergén tartalom miatt

Nem jelölt törökmogyoró tartalom miatt saját hatáskörben kivonta a forgalomból a „dmBio adventi desszert 140 g” terméket a dm hálózat. Az érintett tétel az üzletekben már nem található meg, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) azonban elővigyázatosságból kéri, hogy a mogyorófélékre allergiások vagy érzékenyek "ellenőrizzék a megvásárolt termékeket, és ha annak minőségmegőrzési ideje, ne fogyasszák el.

Magyarországra is érkezett a szalmonellával fertőzött lengyel tojásból

Magyarországra is érkezett a szalmonellával fertőzött lengyel tojásból

Szalmonellával fertőzött lengyel tojást szállítottak több uniós tagállamba, köztük Magyarországra is. A riasztás a RASFF rendszeren érkezett. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) intézkedett az érintett tételek és az azokból készült termékek forgalomból történő kivonásáról. A magas élelmiszerbiztonsági kockázat miatt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár elrendelte a lengyel tojásszállítmányok kiemelt ellenőrzését.

Reform tésztaüzemet zárt be a NÉBIH (Videóval!)

Reform tésztaüzemet zárt be a NÉBIH (Videóval!)

Lejárt alapanyagokkal is dolgozott az a reform termékeket előállító tésztaüzem, ahol szeptember végén tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. A feltárt hibák miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem működését és több mint 1500 kg alapanyag, illetve gluténmentes száraztészta forgalomból történő kivonását rendelte el.

Több mint 2,5 tonna élelmiszert foglalt le a NÉBIH egy hűtőházban (videóval)

Több mint 2,5 tonna élelmiszert foglalt le a NÉBIH egy hűtőházban (videóval)

Egy vecsési hűtőházat ellenőriztek múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei. Az üzemben 53 tétel, mintegy 2600 kg lejárt, jelöletlen, illetve ismeretlen eredetű élelmiszer megsemmisítését rendelte el a hatóság. A helyszínen tapasztalt higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a vállalkozás csomagolási tevékenységét is.

Szigorúbbá váltak a GMO-mentes termelés szabályai

Szigorúbbá váltak a GMO-mentes termelés szabályai

Szigorúbbá váltak a GMO-mentes termelés szabályai, kedden életbe lépett a genetikailag módosított szervezetektől mentes termelés szabályait, valamint a GMO-mentes élelmiszer és takarmány előállítás és forgalmazás feltételeit meghatározó magyarországi rendelet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.

Illegális boltban árulták a lejárt chipseket

Illegális boltban árulták a lejárt chipseket

Illegális élelmiszerüzletet zárt be legutóbbi ellenőrzésén a NÉBIH. A törökszentmiklósi bolt egy családi ház udvarán üzemelt, kínálatban többek között nápolyi, chips és száraztészta szerepelt. Az ellenőrök a helyszínen több mint 240 kg, többségében lejárt, illetve ismeretlen eredetű élelmiszert foglaltak le.

Eddig másfél millió hektár parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel

Eddig másfél millió hektár parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel

A hétfői adatok szerint másfél millió hektár parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel eddig, és 1500 hektáron kellett hatósági eljárást indítani, a kiszabott bírság összege mintegy 4 millió forint - közölte Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese szerdán Dunakeszin sajtótájékoztatón.

Nébih: fontos a tisztességtelen kereskedelmi magatartásról szóló uniós állásfoglalás

Nébih: fontos a tisztességtelen kereskedelmi magatartásról szóló uniós állásfoglalás

Az élelmiszer-termelők és feldolgozók védelme érdekében tett jelentős lépésként értékeli a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Európai Parlament tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkozó állásfoglalását, amelyben egyebek mellett uniós szintű keretszabályozást, az átlátható árképzés biztosítását és visszatartó erejű szankciókat javasolnak.

Augusztus 20.: Mire figyeljünk rendezvényi és utcai ételvásárláskor?

Augusztus 20.: Mire figyeljünk rendezvényi és utcai ételvásárláskor?

Az augusztus 20-i ünnepséget számos szabadtéri rendezvény is kíséri. A gyorsaság és egyszerűség miatt sokan választják ilyenkor az utcai ételárusok kínálatát. A NÉBIH összegyűjtötte, hogy mire figyeljünk, ha gyrososnál, lángossütőnél vagy fagylaltárusnál vásárolunk.

Áldatlan állapotok egy fővárosi távol-keleti étteremben

Áldatlan állapotok egy fővárosi távol-keleti étteremben

Egy XIV. kerületi távol-keleti étteremben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az étterem működését, többek között a súlyos élelmiszerbiztonsági és élelmiszerhigiéniai szabálytalanságok miatt, azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek. Elrendelték továbbá 38 tétel, 135 kg alapanyag, félkész- és készétel megsemmisítését.

December közepétől kötelező lesz a tápértékjelölés az élelmiszereken

December közepétől kötelező lesz a tápértékjelölés az élelmiszereken

2016. december 13-tól ismét kötelező lesz a tápértékjelölés feltüntetése az előrecsomagolt élelmiszerek többségénél. A határidőt megelőzően forgalomba hozott, tápértékjelölés nélküli termékek a készlet erejéig szintén a polcokon maradhatnak.

E. coli baktériumot mutattak ki francia sajtban

E. coli baktériumot mutattak ki francia sajtban

E. coli baktériummal szennyezett francia sajtot hoztak forgalomba több tagállamban, köztük Magyarországon is - olvasható a Nébih oldalán. A tájékoztatás az EU gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett.

16 millió forint bírság a nyári élelmiszerlánc ellenőrzéseken

16 millió forint bírság a nyári élelmiszerlánc ellenőrzéseken

Közel 16 millió forint bírságot szabtak ki a nyári élelmiszerlánc ellenőrzések során júliusban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Söröket tesztelt a NÉBIH, az eredmények megnyugtatóak

Söröket tesztelt a NÉBIH, az eredmények megnyugtatóak

A kedvelt nyári hűsítők közül a búzasöröket vizsgálta legújabb terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A Szupermenta projektben 18 terméket ellenőriztek a hatóság munkatársai, többek között laboratóriumban vizsgálták, hogy élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból megfelelőek-e, de a kedveltségi pontozás sem maradhatott el. A heteken át tartó teszten megnyugtató eredmény született: egyetlen terméknél sem találtak hiányosságot a szakemberek.

Fél tonna jelöletlen húst foglalt le a NÉBIH (videóval)

Fél tonna jelöletlen húst foglalt le a NÉBIH (videóval)

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy budapesti vásárcsarnok egyik húsboltjában tartott ellenőrzést a múlt héten. Az ellenőrök mintegy fél tonna jelöletlen, tiltott módon lefagyasztott húst foglaltak le. A termékeket megsemmisíttették, a vállalkozás milliós nagyságrendű bírságra számíthat.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen