Életmód

Minden évben testsúlyuknak megfelelő mennyiségű cukrot esznek meg a brit gyerekek

Az óriási mértékű cukorfogyasztás nem csak Angliában, de világszerte veszélyeztetheti a gyerekek egészségét – az üdítőitalok és édességek pedig különösen sok cukrot tartalmazhatnak.
Cukortartalom az egyes italokban Az egyes üdítőitalok cukortartalma (Forrás: oralsurgeryandimplants.com)

Angliában arra figyelmeztetik a szülőket az egészségügyi szervezetek, hogy az ötéves gyerekek mára már átlagosan jellemzően saját testsúlyukkal megegyező mennyiségű cukrot fogyasztanak el minden évben. A négy és tíz év közötti gyerekek átlagosan évi 22 kilogramm cukrot visznek be a szervezetükbe a különböző élelmiszeripari termékekkel és ételekkel, ez a súly pedig megegyezik azzal, amennyit egy átlagos ötéves gyerek nyom.

Mivel több élelmiszertermékben is jelentős mennyiségű, sőt, a fogyasztók által véltnél talán jóval több cukor található, a szülők számára elérhetővé vált egy úgynevezett Sugar Smart app nevű alkalmazás, amely az egyes ételek és italok vonalkódja alapján könnyen értelmezhető, pontos információval szolgál arról, hogy az adott termékben mennyi cukor található.

Ugyancsak megjelent egy rövidfilm is, amely viszont ara hívja fel a szülők figyelmét, hogy a túlzott cukorfogyasztás milyen káros, esetenként súlyos problémákat okozhat a gyermekek egészségére nézve. A rövidfilm kitér rá, hogy a cukorfogyasztás többek között a fogak egészségét is nagyban károsítja – ami azt illeti, Angliában a nyolcévesek fele szenved fogszuvasodástól. A projekt kitért arra is, hogy a túlzott cukorfogyasztás elhízáshoz és cukorbetegséghez is vezethet – két utóbbi állapot évi 5,1 milliárd fontjába került az NHS-nek (National Health Service, Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) évente, míg 2050-re ugyanez az összeg megduplázódhat a becslések szerint.

A túlzott cukorfogyasztásban nagy szerepe van annak is, hogy a gyerekek által gyakran mindennapos szinten fogyasztott ételek és italok nagy része jóval több cukrot tartalmaz, mint sejtenénk – a projekthez kapcsolódó rövidfilm például megemlíti, egy doboz (0,2 liter) kólában már akár kilenc kockacukornak megfelelő cukormennyiség is lehet.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen