Életmód

Elhízáshoz vezethet a koplalás

Erre a meglepő összefüggésre jutottak az Ohiói Állami Egyetem munkatársai. Más, aggasztó dologra is fényt derítettek ezzel kapcsolatban.
nem enni A kép illusztráció (Forrás: Secretlyhealthy.com)

Sokan sajnos úgy próbálnak fogyni, hogy diétás ételek bevitele, vagy rendszeres sportolás helyett inkább kevesebbet és ritkábban esznek. Egy-egy étkezés kihagyása azonban hosszabb távon pont, hogy az elhízáshoz vezet. A máj ugyanis általában akkor termel glükózt, amikor a szervezet felhasználja azt (például alváskor), és csak akkor áll le, ha inzulint érzékel a véráramban (például evés után). Inzulinrezisztencia esetén viszont a máj egyszerűen nem áll le a glükóztermeléssel, aminek következtében több kerül a vérbe, ez pedig felesleg zsír formájában tárolódik (leginkább deréktájt), sőt a szöveteket is károsítja.

A jelenségre egy friss, egereken végzett kutatásban figyeltek fel: amelyeket csak naponta egyszer etettek meg, több zsigeri zsírt halmoztak fel, mint azok, amelyek egész nap kaptak ennivalót. Előbbieknél ezért kialakult az inzulinrezisztencia, ami a szakértők szerint a cukorbetegséget megelőző állapot, a prediabétesz egyértelmű jele, mivel krónikusan magas vércukorszintet eredményez. Ez a jelenség pedig az embereknél is előfordulhat, vagyis a rendszertelen, kevés étkezés könnyen cukorbeteggé tehet bennünket is.

Az eredményekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a szerényebb és gyakoribb étkezés segíthet a fogyásban.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen