Életmód

Az elhízott emberek memóriája rosszabb lehet

Az elhízott emberek általánosságban rosszabb memóriával rendelkezhetnek, mint nem elhízott társaik – derült ki egy kis mintával dolgozó kutatás eredményéből.
Elhízott gyerek A kép illusztráció (Forrás: pediatricsofflorence.com)

A kutatásba ötven embert vontak be, akik testtömeg indexe 18 (egészséges) és 51 (súlyosan elhízott) között mozgott. Az eredmények azt mutatják, hogy az elhízott személyeknek rosszabb epizodikus memóriája, mint a kutatásban részt vevő „normál testsúlyú” és „soványabb” embereknek. A negyedévente megjelenő Journal of Experimental Psychology című szakmai lapban megjelent tanulmány szerint mindennek az is állhat a hátterében, hogy azok, akik nem emlékeznek rá egészen pontosan, hogy milyen ételt vettek magukhoz korábban, hajlamosabbak lehetnek újból enni.

Megfigyelték azonban, hogy a memória más vonatkozásit tekintve egyáltalán nem voltak tapasztalhatóak a változások, eltérések – így például a kutatásban részt vevő egyének általános ismeretei sem voltak hiányosabbak.

Arra már korábban is felfigyeltek a patkányokon végzett kísérletek során, hogy az elhízott példányok rosszabb teljesítményt nyújtanak a memóriateszteken, de most első alkalommal sikerült hasonlót bizonyítani emberek esetében is.

A kutatás során egyébként úgy vizsgálták az emberek memóriáját, hogy „elrejtettek” bizonyos tárgyakat a képernyőn majd pedig az embereknek vissza kellett mondaniuk, mit láttak. Végül az elhízott személyek teljesítménye összesen 15 százalékkal maradt el a soványabbakétól.

Dr Lucy Cheke, Cambridge-i Egyetem munkatársa a BBC-nek elmondta, hogy jelenleg azt feltételezik, a magasabb testtömeg index hatására kevésbé határozott emlékek élnek csupán az emberekben arról, hogy mit ettek korábban, ami egyben azt is jelenti, hogy nehezebben képesek csak betartani a diétájukat, és újból többet esznek majd.

Noha a jelenleg rendelkezésre álló adatok arra még nem alkalmasak Lucy Cheke szerint, hogy messzemenő következtetéseket vonhassunk le belőlük, mindenesetre okot adhatnak a témában a további, hasonló kutatások végzésére.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen