hirdetés
Életmód

A magyarok 41 százaléka úgy hal meg, hogy megmenthető lenne

Minden évben több tízezren halnak meg úgy, hogy az elkerülhető lett volna.
A magyarok több, mint 40 százaléka megmenthető lenne A legjobb helyzet Franciaországban van, a legrosszabb pedig Romániában. (Forrás: ec.europa.eu)
hirdetés

Az Eurostat tanulmánya szerint, melyeket a 2015-ös magyarországi halálozási adatok alapján készített, a 75 év alatti magyarok 41 százaléka úgy hal meg, hogy az orvostudomány és a technológia jelenlegi állása szerint megmenthették volna az életét.

A magyar adat a hetedik legrosszabb az unióban. Romániában a legrosszabb a helyzet, ott az elhunyt betegek 48,6 százalékát menthette volna meg a tudomány. 

A férfiak ebben a kutatásban is veszélyeztetettebbek, 100 ezer magyar férfiból egyetlen év alatt több, mint 350-en halnak meg úgy, hogy ez elkerülhető lett volna.

Elkerülhető halálnak azok az esetek számítanak, melyek megfelelő prevencióval elkerülhetőek lettek volna.

A legjobb helyzetben a Franciaországban (23,6 százalék), Belgiumban (26 százalék) és Dániaban (26,6 százalék) élők vannak, hiszen ezekben az országokban a társadalom nagy hangsúlyt fektet a folyamatos szűrővizsgálatokra. 



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen