Gazdaság

Tesco-sztrájk: Érdemi előrelépésről számolt be a KDFSZ elnöke

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke jelentős előrelépésről számolt be; elmondása szerint szerdán a Tesco közép-európai vezetőjével tartanak videótárgyalást a kialakult helyzetről a szakszervezetek. Egyelőre újabb sztrájkra szeptember 25-ig terveik szerint nem kerül sor – számolt be róla a 24.hu.
Tesco-sztrájk - Sajtótájékoztató Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke (k) és Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFK) elnöke (j) sajtótájékoztatót tart a Tesco-sztrájkról a Fogarasi úti Tesco áruház személyzeti bejáratnál 2017. szeptember 8-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Hétfőn 10 órakor ismét leült tárgyalni egymással a Tesco és a szakszervezetek. Korábban, a pénteki és szombati sztrájkot követően a KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba arról beszélt, hogy a Tesco dolgozói elszántak, és nem zárkóznak el esetleges további sztrájkok elől sem.

A 24.hu-nak Bubenkó Csaba elmondta, hogy a két szakszervezet szeptember 25-ig adott új határidőt, eddig az időpontig készíti el a Tesco azt a programot, amely alapján mérni lehet az áruházak működését.

A szakszervezetek továbbra is 15 százalékos létszámemelést követelnek, de a Tesco jelentése alapján megvizsgálják majd, hogy mekkora pluszlétszámra lehet szükség az egyes áruházakban. A szakszervezetek közlése szerint volt már olyan áruház, ahol növelték a létszámot vagy az óraszámot, ezt azonban, noha pozitívnak, de nem elégségesnek tartják. Ugyancsak fenntartják a szakszervezetek a 25 százalékos béremelési igényt, amelyre legkésőbb október másodikáig várnak választ a Tescótól.

A KDFSZ elnöke – részsikerként értékelve a fejleményeket – elmondta azt is, hogy Herceghalmon bevezetik a területi alapú bérkiegészítést, és a boltvezetőknél felülvizsgálják a fizetéseket, valamint ott is korrekcióra lehet számítani, ahol összecsúsztak a bérek. Emellett a kasszasorokba 750 új széket szerelnek be a közeljövőben, továbbá új bakancsokat tesztelnek, a régieket pedig le fogják cserélni.

A szakszervezet cserébe vállalja, hogy egyelőre nem hirdetnek újabb sztrájkok, ugyanakkor maradnak a sztrájkbizottságok, és továbbra is fennáll a munkabeszüntetés jogi lehetősége. Egy esetleges újabb akcióval mindenképpen megvárják azt, hogy hogyan reagál a Tesco a megadott határidőre, de „bármi előfordulhat”, ha nem mennek bele a 25 százalékos béremelésre.

Bubenkó Csaba szerint érdemi előrelépés, hogy az áruházlánc közép-európai vezetőjével folytat szerdán videótárgyalást a kialakult helyzetről szakszervezet és a sztrájkbizottság. Meglátása szerint egyfajta komolyságot mutat, hogy ilyen szintű tárgyalást sikerült elérniük – amire egyébként azóta nem volt példa, mióta a Tesco Magyarországon van.

Hozzátette: a szakszervezetek arra számítanak, hogy a fent sorolt fejleményekkel jó eséllyel sikerül érdemi előrelépést elérniük.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Egyéves a Mol Limo

Egyéves a Mol Limo



Sztrájkhelyzet van a Tescónál

Sztrájkhelyzet van a Tescónál


TESCO,     ÁRUHÁZLÁNC,     SZTRÁJK

Ismét emelkedett a gázolaj ára

Ismét emelkedett a gázolaj ára


GÁZOLAJ,     MOL,     ÜZEMANYAG

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen