hirdetés
Gazdaság

Csökken a jogellenesen finanszírozott pártok költségvetési támogatása

A Magyar Államkincstár (MÁK) júliustól csökkenti azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogszabályellenes finanszírozást állapított meg.
Varga Mihály pénzügyminiszter expozét tart a 2019. évi központi költségvetés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 27-én. Mögötte Kövér László, az Országgyűlés elnöke. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Varga Mihály pénzügyminiszter expozét tart a 2019. évi központi költségvetés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 27-én. Mögötte Kövér László, az Országgyűlés elnöke. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
hirdetés

    A MÁK vasárnapi közleménye szerint az intézkedés a Demokratikus Koalícióra, a Párbeszéd Magyarországért Pártra, a Magyar Szocialista Pártra, a Lehet Más a Politikára és a Jobbik Magyarországért Mozgalomra vonatkozik.     

    A Jobbik addig nem juthat közpénzhez, amíg a levonás nem fedezi a büntetést - írták. 

    A Jobbik a számvevőszéki vizsgálat szerint a júliusi költségvetési támogatást jelentősen meghaladó, több mint 331 millió forint tiltott támogatást fogadott el, a büntetés kifizetésére összegyűjtött pénzt pedig kampánycélokra fordította - tették hozzá. 

    Megjegyezték, hogy a zavartalan választási felkészülés érdekében április végéig egyik párttól sem vonták le az állami támogatásból a tartozásukat, továbbá a májusra járó összegeket is megkapták - a Magyar Liberális Párt és az Együtt kivételével. A két párt választási eredménye alapján nem kaphat költségvetési forrást, ezért már korábban levonták tőlük a számvevőszéki vizsgálatban megállapított összeget. 

    A tiltott vagyoni hozzájárulást elfogadó pártok a kifogásolt juttatás összegét kötelesek a költségvetésbe befizetni, költségvetési támogatásuk pedig ugyanennyivel csökken.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkent az üzemanyagok ára


ÜZEMANYAG,     BENZIN,     GÁZOLAJ

hirdetés
Debrecenben épül a Krones AG első Németországon kívüli európai gyára

Debrecenben épül a Krones AG első Németországon kívüli európai gyára


DEBRECEN,     KRONES AG,     GYÁR

Csökken az üzemanyagok ára

Csökken az üzemanyagok ára


ÜZEMANYAG,     BENZIN,     GÁZOLAJ

Egy magánszemély a NAV legnagyobb adósa

Egy magánszemély a NAV legnagyobb adósa



hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen