hirdetés
Külföld

Rendkívüli állapot Nagymihályban a kanyaró miatt

A kelet-szlovákiai Nagymihályban ismét összeült a válságstáb a kanyarós megbetegedések megnövekedett száma miatt, s miután kedden rendkívüli állapotot hirdettek ki, szerdán a tömegrendezvények ideiglenes tilalmáról is döntöttek – írja az Infostart.hu.
Védőoltás A vakcinát igyekeznek minden fertőzött településre eljuttatni (Forrás: pixabay.com / Angelo Esslinger)
hirdetés

A nagymihályi kórházban a hétvégén figyeltek fel a kanyarós megbetegedések számának hirtelen megnövekedésére, aminek nyomán rendkívüli állapotot rendeltek el.

Május elejétől július kilencedikéig összesen 161 kanyarós megbetegedésről szereztek tudomást a Nagymihályi és a Szobránci járásban, amelyből 68 esetben a betegséget laboratóriumi vizsgálat is igazolta. A betegség Deregnyő községből kezdett terjedni, e település mellett Nagymihályban vették nyilvántartásba a legtöbb megbetegedést.

Az InfoStart szerint négy beteg Nagy-Britanniából hazaérkezve betegedett meg, a többi eset ezekkel van epidemiológiai összefüggésben.

A szerda reggeli válságstáb megelőző intézkedésekről döntött, amelyek közt említi a portál a rendőrségi megfigyelést, valamint a tömegrendezvények betiltását a városban és az olyan helyeken, amelyek a fertőzés gócpontjai lehetnek.

A védőoltások beadásánál emellett rendőri segítségnyújtásról is döntöttek. A védőoltást a fertőzött térségben dolgozó állami- és közalkalmazottaknak, valamint a helyi önkormányzat alkalmazottainak kell megkapnia. 

Ján Mikas országos tisztifőorvos közlése szerint a vakcinát igyekeznek minden fertőzött településre eljuttatni.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Mégsem lesz népszavazás Kalifornia felosztásáról

Mégsem lesz népszavazás Kalifornia felosztásáról


USA,     KALIFORNIA ,     NÉPSZAVAZÁS

hirdetés
Egy bányász meghalt a romániai Lupényban történt bányaomlásban

Egy bányász meghalt a romániai Lupényban történt bányaomlásban


LUPÉNY,     ROMÁNIA,     BÁNYAOMLÁS

Elnézést kért a pedofilnak nevezett búvártól Elon Musk

Elnézést kért a pedofilnak nevezett búvártól Elon Musk



Donald Trump: „nem vagyok oroszbarát”

Donald Trump: „nem vagyok oroszbarát”


DONALD TRUMP,     USA,     OROSZORSZÁG

hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen