hirdetés
Belföld

Spanyolországban csalással megszerzett járműveket foglaltak le

Tizenöt, Spanyolországban csalással megszerzett járművet foglalt le a rendőrség egy bűnbandától egy hét megyére kiterjedő akcióban.
Autó A bűnözők első lépésként hamis iratok felhasználásával járműveket béreltek spanyol cégektől (Forrás: police.hu)
hirdetés

A rendőrség honlapjára pénteken feltett közlemény szerint a spanyol hatóságok, illetve az Europol közreműködésével végzett akció színhelye Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye volt.

A tájékoztatás szerint a bűnözők első lépésként hamis iratok felhasználásával járműveket béreltek spanyol cégektől. Az autókat, teherautókat és hajókat Magyarországra szállították, alvázszámukat átütötték, majd hamis vagy hamisított iratokkal forgalomba helyezték és jóhiszemű vásárlóknak értékesítették.

A nyomozók a július 10-i összehangolt akcióban adathordozókat, mobiltelefonokat, valamint iratokat is lefoglaltak.

Egy embert elfogtak, akit üzletszerűen elkövetett egyedi azonosítójellel visszaélés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

A további eljárást a BRFK orgazdaság és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Megrongálták Wass Albert egri mellszobrát

Megrongálták Wass Albert egri mellszobrát



LMP: a kormánynak lépnie kell a biztonsági őrök érdekében

LMP: a kormánynak lépnie kell a biztonsági őrök érdekében


LMP,     DEMETER MÁRTA,     PÁRTOK

hirdetés
Az MSZP rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a devizahitelesek ügyében

Az MSZP rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a devizahitelesek ügyében


MSZP,     DEVIZAHITELESEK,     PÁRTOK

Eltűnt kislányt találtak meg a rendőrök

Eltűnt kislányt találtak meg a rendőrök


RENDŐRSÉG,     ELTŰNÉS,     GYEREK

Megint nem szabad fürdeni a kékalga miatt a mártélyi Holt-Tiszában

Megint nem szabad fürdeni a kékalga miatt a mártélyi Holt-Tiszában



hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen