Külföld

Továbbra is kétségbeejtő az indiai szmog-helyzet

Új-Delhiben már két nappal ezelőtt rendkívüli helyzetet hirdettek ki a levegőszennyezés mértéke miatt, ám továbbra sem mondhatjuk, hogy a helyzet sokat javult volna. A közösségi médiát is ellepték a sűrű szmogról készült felvételek.
Szmog Új-Delhiben Vasárnap(Forrás: thelogicalindian.com)

Az indiai kormány rendkívüli helyzetet hirdetett ki a fővárosban a levegő rossz minősége miatt, többek között építkezéseket és szénerőműveket állítottak le ideiglenesen a helyzet orvoslására. Fontolóra vették, hogy az iskolák közül három napig egyik sem nyithatja meg kapuit, hiszen a vasárnapi napon az egészségügyi szempontból biztonságos határértéket tizenhatszorosan is meghaladó szállópor-koncentráció az iskolába akár fél-egy óráig is utazó gyerekekre nézve talán különösen is nagy veszélyt jelent.

Arvind Kejriwal vasárnap hirdette ki a rendkívüli helyzetet, amelyhez kapcsolódóan a lakosságnak azt tanácsolta, hogy maradjanak olyan sokat az otthonukban, amennyire csak tehetik, és lehetőleg ne menjenek ki a szabadba a városban. Közben az egyik fő szennyező forrást jelentő építkezéseket is szüneteltették, valamint 10 napig szünetel a közeli szénerőmű működése is.

A környező régiókban az őszi időszakban a gazdák rendszeresen felgyújtják az az évi ültetvényekből megmaradt, nem hasznosítható részeket, a füstből származó anyagok pedig messzire eljutnak, így aztán arra kérték a közeli államokat, hogy tartassák be a tűzgyújtásra vonatkozó tilalmat a gazdákkal. Egyes jelentések szerint az elmúlt napok szmogjáért 60-70 százalékban a mezőgazdasági növények maradványainak elégetése tehető felelőssé.

A hasonló esetekben többnyire bevezetik azt az intézkedést is, amely szerint egyik nap csak a páros vagy páratlan rendszámú autók közlekedhetnek, bár Indiában ez gyakran felveti a nők helyzetének kérdését is, hiszen az országban gyakoriak a nők elleni erőszakos cselekmények, így nem egyszer az egyetlen biztonságos módja annak, hogy egy nő eljusson valahová, az az, ha autóval megy. Ha egy nő nem használhatná páros vagy páratlan rendszámú autóját az adott napon, többnyire a tömegközlekedés vagy az otthon maradás mellett kellene döntenie.

Az új-delhi székhelyű Centre for Science and Environment nevű civil szervezet szerint az indiai fővárosban már 17 éve nem volt olyan rossz a levegő minősége, mint az elmúlt napokban. A kórházakban is megnövekedett a légzőszervi betegségekkel kezelt betegek száma.

Indiában egyébként rendkívül sok, átlagosan minden 100 ezerből 159 halálesetet nagyrészt a levegőszennyezés okozott az Egészségügyi Világszervezet szerint 2012-ben. A gyerekek egészsége különösen nagy mértékben károsul, a város 4,4 millió iskoláskorú gyermekének mintegy fele a Chittaranjan Nemzeti Rákkutató Intézet tanulmánya szerint olyan tüdőkárosodást szerzett, amely később sem gyógyítható maradéktalanul.

Új-Delhi lakói a közösségi médián is megosztottak számtalan felvételt a szmogról, egyesek ráadásul azt állítják, hogy olyan mértékben szennyezett a levegő, hogy már napok, vagy hete óta nem látták a napfényt sem. Immár több mint egy hete szenved a város lakossága a rossz levegőtől, és az itt élők mellett a turisták is gyakran osztanak meg #DelhiSmog és #DelhiChokes hashtag-ek mellett képeket a szokatlanul sűrű szmogról. Egyes bejegyzések szerint mára már valamelyest mérséklődött a szmog.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Országos járványnak nyilvánították az infleunzát Romániában

Országos járványnak nyilvánították az infleunzát Romániában



Elfogtak Németországban három iraki feltételezett terroristát

Elfogtak Németországban három iraki feltételezett terroristát



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen