hirdetés
Külföld

A britek elleneznék hazájuk részvételét egy esetleges szíriai katonai beavatkozásban

A britek zöme ellenezné, ha Nagy-Britannia részt venne egy esetleges nyugati katonai akcióban Szíria ellen, annak ellenére is, hogy a nagy többség hitelt ad a szíriai ellenzéki szervezetek azon beszámolójának, amely szerint a múlt hétvégén a szíriai rezsim vegyi fegyvert vetett be.
Szíriai konfliktus Arra a kérdésre, hogy támogatnák-e, ha a brit fegyveres erők manőverező robotrepülőgépeket vetnének be a szíriai rezsim katonai célpontjai ellen, a megkérdezettek alig 22 százaléka válaszolt igennel (Forrás: wikimedia.org / Christiaan Triebert)
hirdetés

Theresa May brit miniszterelnök csütörtökre kabinetülést hívott össze, annak megvitatására, hogy London milyen választ adjon az állítólagos szíriai vegyifegyver-használatra.

Egybehangzó brit médiaértesülések szerint May azt pártolja, hogy Nagy-Britannia akár parlamenti szavazás nélkül is csatlakozzon a szíriai rezsim elleni nemzetközi katonai fellépéshez, ha ilyenről döntés születik.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov csütörtökön ismertetett felmérése szerint azonban a brit választók jelentős hányada ebben nem támogatná a miniszterelnököt.

A YouGov több beavatkozási lehetőségről kérdezte a vizsgálatba bevont 1600 fős választói csoportot.

Arra a kérdésre, hogy támogatnák-e, ha a brit fegyveres erők manőverező robotrepülőgépeket vetnének be a szíriai rezsim katonai célpontjai ellen, a megkérdezettek alig 22 százaléka válaszolt igennel, 43 százalék ellenezte ezt a lehetőséget.

Még nagyobb arányú, 50 százalékos lenne az elutasítottsága annak, hogy más szövetséges erők oldalán brit szárazföldi alakulatok vonuljanak be Szíriába a polgári lakosság megvédésére. Ezt a lehetőséget is csak 22 százalék pártolná.

A YouGov felmérése szerint abszolút többség, 51 százalék ellenezné, ha a brit fegyveres erők más szövetséges hadseregekkel együtt Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmának megdöntése végett kezdenének katonai akcióba Szíria területén. Ezt a megkérdezettek 17 százaléka helyeselné.

A cég által felvetett beavatkozási lehetőségek közül csak a szíriai légtérben érvényesítendő repülési tilalomnak volt jelentős támogatottsága: ezt a felmérésbe bevont britek 60 százaléka pártolná, és csak 9 százalékuk ellenezné.

A vizsgálat kimutatta azt is, hogy a brit közvélemény jelentős többsége, 61 százaléka úgy gondolja: a szíriai rezsim fegyveres ereje az ellenzéki erők állításának megfelelően "valószínűleg" tényleg vegyi fegyvert vetett be a Kelet-Gútához tartozó Dúma városában múlt szombaton. A válaszadók 5 százaléka van azon a véleményen, hogy nem történt vegyifegyver-támadás, és az erről szóló beszámolók hamisak, további 5 százalék szerint pedig "valami más történt" az ostromlott szíriai városban.

Theresa May, aki előző nap a közép-angliai Birminghambe látogatott, a kíséretében lévő újságíróknak kijelentette: Nagy-Britannia szövetségeseivel együttműködve igyekszik kideríteni, hogy mi történt pontosan Dúma városában.

A brit kormányfő hozzátette ugyanakkor, hogy "a kép gyors ütemben körvonalazódik", és minden jel arra vall, hogy a történtekért a szíriai rezsimet terheli a felelősség.

Meg nem erősített csütörtöki londoni sajtóértesülések szerint a brit királyi haditengerészet manőverező robotrepülőgépek bevetésére alkalmas tengeralattjárókat vezényelt a szíriai partok közelébe.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Egy turistahajóra zuhant a Kilauea vulkán lávakitörése

Egy turistahajóra zuhant a Kilauea vulkán lávakitörése


KILAUEA,     VULKÁN,     LÁVA

hirdetés
Elfogadta a keményvonalas Brexit-tábor módosító indítványait a brit kormány

Elfogadta a keményvonalas Brexit-tábor módosító indítványait a brit kormány


NAGY-BRITANNIA,     BREXIT,     EU

Gyermekkereskedelemmel foglalkozó klinikát lepleztek le Ukrajnában

Gyermekkereskedelemmel foglalkozó klinikát lepleztek le Ukrajnában



Lezuhant Romániában egy katonai kiképzőgép

Lezuhant Romániában egy katonai kiképzőgép


ROMÁNIA,     REPÜLŐGÉP,     BALESET

hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen