hirdetés
Kultúra

Meghalt David Cassidy amerikai színész, énekes

Meghalt 67 éves korában David Cassidy amerikai színész, énekes, a hetvenes évek tinédzsersztárja - írta a The Hollywood Reporter online kiadása.
David Cassidy Meghalt David Cassidy (Forrás: slate.com)
hirdetés

Cassidy kedden hunyt el szerettei körében, a floridai Fort Lauderdale egyik kórházában - közölte a lappal szóvivője, JoAnn Geffen.

A sztárt néhány nappal korábban súlyos állapotban vitték a kórházba, több szervének működése leállt.

Februárban bejelentette, hogy demenciában szenved, ezért nem ad több koncertet, egészségére koncentrál és "élvezi az életet".

A bejelentés azután történt, hogy a kaliforniai Agoura Hillsben, búcsúturnéjának egy koncertje közben elfelejtette dalai szövegét, botladozott, majdnem elesett.

Az 1950-ben született Cassidy az 1970-től 1974-ig futó, The Partridge Family című tévésorozat lányos arcú főszereplőjeként lett a tizenéves lányok kedvence.

A széria egy kertvárosi családról szólt, Partrigde-ék az özvegy édesanya vezetésével családi zenekarban játszottak. Az öt gyerek egyike volt Keith, az énekes-gitáros. Az egyes epizódok arról szóltak, hogy a család új dalt komponált.

Cassidy valóban énekelt és gitározott, az anyát játszó Shirley Jones - a való életben Cassidy nevelőanyja - adta a háttérvokált, a többi szereplő azonban csak tátogott és eljátszotta, hogy zenél.

A családi zenekar első kislemeze, az I Think I Love You a slágerlisták élére tört, több mint ötmilliót adtak el belőle. A The Partrigde Family nyolc albumot jelentetett meg.

Cassidy később öt szólóalbumot is kiadott, teltházas szólókoncerteken lépett fel egészen az 1990-es évekig, lemezeiből több mint 30 millió fogyott el.

Számos családi tévésorozatban szerepelt, egyszer Emmy-díjra is jelölték. Játszott főszerepet a Broadwayn és fellépett a londoni West Enden is.

Miután a The Partridge Familyben hirtelen népszerű lett, élethosszig küzdött az alkohollal és a drogokkal, többször járt elvonón, ittas vezetésért le is tartóztatták.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Skarlát íbiszek keltek ki a Szegedi Vadasparkban

Skarlát íbiszek keltek ki a Szegedi Vadasparkban



Elhunyt Papp Tibor író, költő, tipográfus

Elhunyt Papp Tibor író, költő, tipográfus


PAPP TIBOR,     GYÁSZ,     ÍRÓ

hirdetés
Törőcsik Mari: ha minden jól megy, még fogok szerepelni

Törőcsik Mari: ha minden jól megy, még fogok szerepelni



Tapír született a debreceni állatkertben

Tapír született a debreceni állatkertben


DEBRECEN,     ÁLLATKERT,     TAPÍR

hirdetés
hirdetés
Ezen a hétvégén is színes programok várnak a kikapcsolódni vágyókra

Ezen a hétvégén is színes programok várnak a kikapcsolódni vágyókra


ZENE,     PROGRAMAJÁNLÓ,     KUTYA

Meghalt Friedmann Endre fotóriporter, az MTI örökös tudósítója

Meghalt Friedmann Endre fotóriporter, az MTI örökös tudósítója



loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen