hirdetés
Sport

Kolumbia 1-0-ra legyőzte Szenegált és ezzel az első helyen végzett a H csoportban

A H csoportból a 4 pontos Szenegál és a 3 pontos Kolumbia csap össze a Szamara Arénában. A játékvezető a szerb Milorad Mažić lesz.
Szamara Aréna - 2018. június 28. Szamara Aréna (By Serega2363 - Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=70023392)
hirdetés

Szenegál mindjárt az első meccsét sikerrel koronázta, 2-1-re legyőzve Lengyelországot, a második meccsén Japánnal 2-2-őt játszott, így jelenleg 4 pontos, míg Kolumbia 2-1-re kikapott a jelenleg csoportelső japán válogatottól, azonban a második meccsén sikerült begyűjteniük 3 pontot a lengyelek ellen, méghozzá nagyon szép, 3-0-s eredménnyel.

Szenegál és Kolumbia nemzeti válogatottja eddig mindössze egyetlen egyszer találkozott egymással, 2014 májusában, egy barátságos mérkőzésen, melynek első félidejében Kolumbia 2 gólt is szerzett, azonban a második félben Szenegálnak sikerült döntetlenre kihoznia a meccset, szintúgy két találatot követően.

Szenegál a történelme során, világbajnokságon eddig mindössze egyszer csapott össze dél-amerikai csapattal, 2002-ben az utolsó csoportmeccsén játszott egy 3-3-as döntetlent Uruguayal. Kolumbia ugyanakkor eddig háromszor játszott vébémeccset afrikai ellenfél ellen, az elsőt elvesztette, azonban a legutóbbi kettőt megnyerte.

James Rodriguez Kolumbia hét világbajnoki szereplése során 10 gólban játszott kulcsszerepet: hatot maga szerzett, négyhez pedig ő adta a gólpasszt.

A H csoport pontállása jelenleg:

Japán: 4 pont
Szenegál: 4 pont
Kolumbia: 3 pont
Lengyelország: 0 pont (biztos kieső)

Kezdőcsapatok:

Szenegál: Ndiaye, Koulibaly, Gana, Sane, Kouyate, Mane, Sabaly, Sarr, Niang, Baldé, Gassama.

Szövetségi kapitány: Aliou Cissé

Kolumbia: Ospina, Arias, C. Sanchez, Falcao, James, Cuadrado, Mina, Uribe, Mojica, Quintero, D. Sanchez.

Szövetségi kapitány: José Pékerman

A két csapat a pályán, a himnuszok elhangzása után pedig kezdődik a mérkőzés. Szenegál zöldben, Kolumbia sárgában játszik.

1. perc - Szenegál nyitja a mérkőzést.

Egyenlőre mindkét csapat bemelegít, főként passzolgatnak. Szenegál agresszívabban, Kolumbia taktikásabban játszik egyenlőre.

9. perc - Szenegáli szabadrúgás, Baldé a hosszú sarok felé lő, Ospina lehúzza.

11-12. perc - Cuadradot rúgja fel Baldé. Kolumbiai szabadrúgás 23 méterre a kaputól, Quintero adja be laposan, Ndiaye véd. 

17. perc - Szenegáli helyzet, Mané indul meg, D. Sanchez szereli, Mané elesik, a bíró először 11-est ítél, de inkább megnézi a videóbírót.

18. perc - Milorad Mažić és a videóbíró itélete szerint nincs 11-es, folytatódik a mérkőzés.

20. perc - Szenegáli szabad, Niang lövi középre, Ospina simán lehúzza a labdát.

24. perc - Gueye szabálytalankodott, Kolumbia szabadrúgást kap, Quintero beíveli a labdát, Falcao feleji a kapu fölé.

27. perc - Újabb szenegáli helyzet, Baldé lövését könnyedén kapja el Ospina, majd pár másodperccel később egy szintén gyenge Baldé lövést véd a kolumbiai kapus.

30. perc - Les miatt szabdrúgás kifelé Szenegálnak. Kolumbia cserél, Rodríguez helyett Muriel érkezik.

33. perc - Szenegáli szabadrúgás, kicsiben elvégzik.

35. perc - Kolumbiai szabad, Quintero adja be, de veszélytelen.

37. perc - Szenegáli szabad majdnem szemben a kapuval 22-23 méterről. Sané rúgja jócskán fölé.

39. perc - Mojika marad a földön, ápolni kell.

40. perc - Folytatódik a játék.

44. perc - Sarr elesik, szenegáli szabad jön, Mojica sárga lapot kap.

A statisztika szerint az első félidőben Kolumbia volt kissé erősebb, azonban Szenegálnak 4 helyzete is volt, bár mind értékelhetetlen. Egyik csapat játékában sem ltni valamiféle elképzelést, lesz min változtatni a második félidőben.

+3 perc hosszabbítás

Milorad Mažić lefújja az első félidőt.

Az első félidő végén az állás 0-0.

Visszatértek a játékosok, folytatódik a mérkőzés. Csere egyik csapatnál sem volt.

46. perc - Kolumbia indítja a labdát a második félidőben, egészen pontosan Falcao.

51. perc - Sárga lapot kap Niang, ezzel ha Szenegál továbbjut, ő már biztosan nem léphet pályára a nyolcaddöntőben.

52. perc - Koulibaly szabálytalankodott, Falcaot lökte fel. Kolumbiai szabaddal folytatódik a meccs.

54. perc - Sarr már vagy egy perce fekszik a földön, Sanchez lpéhetett oda neki, bár a lassítás nem mutatja konkrétan.

Eddig a második félidőben sem tudott semmi értékelhetőt mutatni egyik csapat sem, valószínűleg ezt a meccset egy utolsóperces szerencsegól fogja eldönteni.

59. perc - Szenegáli szabad, de nem lett belőle semmi.

Mindeközben Lengyelország megszerezte a vezetést Japán elle.

62-64. perc - Mané-t fellöki Carlos Sanchez, szabadot rúg Szenegál, egészen jó helyről. Mané megcsúszik rúgás közben így a labda erősen a kapu fölé megy.

65. perc - Kolumbiai szabadrúgás, Quintero íveli be a labdát, Koulibaly ment. Kolumbia jut szöglethez, de veszélytelen marad az akció.

71. perc - Sabaly marad a földön, ápolni kell.

73-74. perc - Kolumbiai szöglet, szenegáli csere, Sabaly helyére Wague érkezik, közben elvégzik a szögletet a kolumbiaiak, a beívelt labdát Mina fejeli a kapuba. GÓL!

0-1-re vezet Kolumbia.

Jelen pillanatban Japán és Kolumbia a H csoport továbbjutói.

77-78. perc - Szenegáli helyzet, Niang lő, szöglet lesz belőle. Baldé ível középre, Ospina vetődik a labdára, Sarr pedig véletlenül orrbarúgja.

80. perc - Szenegál cserél, Baldé helyére Konate lép pályára.

81. perc - Szenegáli helyzet, Sarr adja laposan középre a labdát, ment Kolumbia.

A szenegáli játékosok elkezdték sorozatban támadni a kolumbiai kaput.

83. perc - Cserél Kolumbia, Uribe helyére érkezik a pályára Lerma.

86. perc - Utolsó cseréjét is kihasználja Szenegál. Niang helyett Sakho érkezik.

88-89. perc - Kolumbiai szabad, és cserél is Kolumbia, C. Sanchez lesz a csapatkapitány, Falcao helyére Borja jön. Közben a szabadot is elvégzik, de veszélytelen.

+4 perc hosszabbítás

90 +1. perc - Szabadot rúghat Kolumbia - kirúgás kifelé.

Szenegál bár az egész mérkőzést végig támadta, mégsem sikerült gólt lőnie.

Vége a mérkőzésnek.

Végeredmény:

Szenegál - Kolumbia: 0-1

Szenegál nem tudott gólt szerezni, így Japán, a vb-k történetében először a fair play-pontok összevetésével, továbbjutott a csoportelső Kolumbiával.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Ronaldo: a korombeli játékosok Katarba vagy Kínába mennek

Ronaldo: a korombeli játékosok Katarba vagy Kínába mennek



Becsületrendet kapnak a világbajnok francia válogatott játékosai

Becsületrendet kapnak a világbajnok francia válogatott játékosai



hirdetés
hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen