
Egy állatorvos felfigyelt rá, hogy elhízott páciensei között jóval több volt a labrador, mint bármilyen más fajtájú kutya. Eleanor Raffan állatorvos és a Cambridge-i Egyetem genetikusa ezért elhatározta, hogy utána jár annak, mitől hízhatnak el ilyen gyakran a labradorok.
„Mikor a labradorok gazdáival beszélek, mind azt mondják, hogy kutyájuk valósággal megszállottja az ételnek. Amikor pedig úgy figyeljük meg, hogy egy tulajdonság jellemzőbb egy fajtára, mint a többire, mindig felmerül annak lehetősége, hogy valamilyen genetikai eltérés ennek az okozója” - mondta.
Tanulmányozni kezdte tehát a kiszemelt fajtát: kollégáival összesen 33 labradort – közülük 18 „normál testsúlyú” és 15 „elhízott” kutyát. A kutatás során elsősorban azokat a géneket vizsgálták, amelyek általában felelősek az elhízásért – megfigyelték, hogy az úgynevezett pro-opiomelanocortin gén (POMC) hajlamosabbá teszi az állatokat a korai elhízásra. Ez a génváltozat nagyjából úgy változtatja a kutyák viselkedését, hogy azok voltaképpen soha nem hagynak fel az élelem keresésével, és sokkal jobban motiválja őket az élelem, mint más ebeket. 700 további labrador vizsgálata során ezt a génvariációt nagyjából négyből egy labrador esetében figyelték meg, ugyanakkor nem minden ilyen, a POMC gént hordozó állat hízott el.
A kérdőívekből kiderült, hogy a pro-opiomelanocortin gént hordozó kutyák sokkal gyakrabban „könyörögtek” ételért, tehát valószínűleg az „ellenállhatatlan tekintetük” volt az elhízásuk oka. A labradoron kívül 38 további kutyafajtát is vizsgáltak, de csak egy esetében találták meg a POMC gént, mégpedig a labrador igen „közeli rokona”, a simaszőrű retriever esetében.
Mivel a már elhízott labradorok „lefogyasztása” sok időbe telhet, így mindenképpen tanácsos inkább megelőzni a bajt – bármilyen szomorúan néz is a labi, a gazdájának meg kell tudnia állni, hogy újabb és újabb falatokat adjon neki a napi ideális ételmennyiségen túl.
A tanulmány május harmadikán jelent meg a Cell Metabolism nevű lapban.