hirdetés
Tudomány

Japán legnagyobb korallzátonyának mindössze egy százaléka egészséges

Japán legnagyobb korallzátonyának mindössze egy százaléka egészséges - derült ki egy új tanulmányból, amely szerint az aggasztó mutató oka, hogy a kelet-ázsiai szigetország koralltelepének nem sikerül regenerálódnia az újabb és újabb korallfehéredések után.
Korallzátony Japán legnagyobb korallzátonyának mindössze egy százaléka egészséges (By harum.koh from Kobe city, Japan - Coral reef... South end of my area, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=39169584)
hirdetés

A délnyugat-japán Szekiszei Lagúna korallállománya 80 százalékkal csökkent az 1980-as évek vége óta a tengervíz melegedése és a korallevő töviskoronás tengericsillagok (Acanthaster planci) pusztítása miatt - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A japán környezetügyi minisztérium szerint a több mint 67 négyzetkilométeren elterülő lagúnának ma már mindössze 1,4 százaléka egészséges, miután a területet 1998-ban, 2001-ben, 2007-ben és 2016-ban is tömeges korallfehéredés sújtotta.

"Ha a korallzátonyok nem regenerálódnak, az óriási veszteséget jelent megannyi teremtmény számára és jelentős hatással van a régió ökoszisztémájára"

- mondta Kondo Csihiro, a minisztérium illetékese.

A szaktárca 2008 óta először elemezte a Szekiszei lagúnabeli, valamint az Okinava prefektúrai Isigaki és Iriomote szigetek körüli két másik korallzátonyról készített műholdas felvételeket, valamint a térségek mintegy ezer helyszínéről származó adatokat.

Kondo szerint a Szekiszei Lagúnában 1991-ben 14,6 százalék, míg 2008-ban már csupán 0,8 százalék volt az egészséges korallok aránya. A két szomszédos lagúnában ugyancsak 1 százalék körüli volt az egészséges virágállatok lakta területek aránya.

A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek, és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. Ha a folyamat hosszan tart, a korallok elpusztulnak, ami súlyos csapást jelent az élőhelyként és táplálékként a korallokra támaszkodó halakra és rajtuk keresztül az emberekre is.

A korallok ugyanakkor képesek regenerálódni, ha a víz hőmérséklete lecsökken.

"A legfrissebb tanulmány azonban azt mutatja, hogy a korallok nem igazán tudtak regenerálódni 2008 óta, valószínűleg részben a 2016-os újabb fehéredés miatt"

- magyarázta Kondo.

A Csendes-óceán trópusi vízfelszínének felmelegedését okozó El Nino légköri jelenséggel kísért 1998-as volt az eddig feljegyzett egyik legsúlyosabb tömeges korallfehéredés, amely hatvan trópusi ország korallzátonyait érintette.

A kutatók szerint a fehéredés mellett az óceánok savasodása is óriási veszélyt jelent a virágállatokra.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
A születéstől megelőzhető lenne az 1-es típusú diabétesz

A születéstől megelőzhető lenne az 1-es típusú diabétesz



Már a római időkben megkezdődhetett az ipari bálnavadászat

Már a római időkben megkezdődhetett az ipari bálnavadászat



Kirepült az első feketególya-fióka a webkamerás gemenci fészekből

Kirepült az első feketególya-fióka a webkamerás gemenci fészekből



hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen